Latin-amerikai táncok

Az igazi latin-amerikai táncok többségének hazája Afrika. Jellemző rájuk, hogy kiemelt hangsúlyt kap a mozgásban a testrészek izolációja, ellentétben az európai táncokkal, ahol a mozgás a test központjából indul ki. Az afrikai táncot, mint kultúrértéket a rabszolgák vitték az új hazába, Dél-Amerikába a XVII. és XVIII. században. Ezzel szemben az Észak-Amerikába telepített feketéknek hosszabb idő kellett ahhoz, hogy táncstílusukat a fehérek elfogadják. Csak a XIX. század végén kezdődött a fekete és fehér mozgáselemek összeolvadása az afro-amerikai táncstílussá, mely a nagy Jazz korszak kezdetét jelentette. A latin-amerikai táncok megjelenése Európában a húszas, illetve harmincas évek elején volt érzékelhető, amikor a Samba 1924/25-ben, és a Rumba 1930-ban először bukkant fel a báltermekben. Az áttörés csak a II. világháború után az ötvenes években következett be. Mindenekelőtt a franciák voltak azok, akik a Sambát, Rumbát, Mambo-t és Cha-Cha-Cha-t, valamint a spanyol Paso-Doble-t úgy formálták meg, hogy karakterüket nem változott. Az addig szokásos angol stílushoz képest annyi változás történt, hogy a nyitott tánctartás testkontaktus nélkül vagy csak korlátozottabb testkontaktussal, valamint a csípő- és medencemozgások elsődleges hangsúlyozásával kontúrozódott.

Victory-1

A Samba eredetileg több táncforma gyűjtőneve, melyeket az elmúlt évszázadokban az afrikai néger rabszolgák vittek magukkal Kongóból, Szudánból és Angolából új hazájukba, Brazíliába. Abban az időben ez igen népszerű táncfajta volt, melyet “Semba”-nak hívtak, ami a tipikus csípőmozgásokat jelölte. A bantu népeknél az extázis, a mámorító tánc állt a középpontban, ami kultikus ünnepségeik jellegzetessége volt. Az afrikai tánckultúra a brazil partvidéken is elterjedt, s a táncnak Rio de Janeiro, Sao Paulo, Pernambuco, Bahia és Maranhao is otthont adott. Ma a Samba uralja a brazil zenei életet. A híres riói karnevál alkalmából évente új Samba melódiák születnek. Az ilyenkor Rión uralkodó hangulat káprázatos, a “díszlet” lélegzetelállító. A gyönyörű táj több filmnek adott már otthont. Az 1920-as évek közepétől tartozott a Samba a tánczenekarok állandó műsorához. Az 1940-es évek végén a táncnak egy leegyszerűsített formája lett népszerű. A tánciskolák sikerrel vették fel programjukba a Sambát, ahol főként a haladó szinten kezdték tanulni a táncosok. A Samba könnyedségével és gondtalanságával kivívta megérdemelt helyét a táncparketten. Jellegzetessége, hogy a párok hullámmozgással haladnak a teremben. Az európai Sambába az afrikai mozgáselemek is bekerültek. A táncban gyakran szerepelnek ringó lépések, volta-forgások, “hordók”, promenádfutások. A tánc zenéje: közepesen gyors, könnyed, üteme: 2/4-es. Tempó: 48-56 ütem/perc

Screen Shot 2014-01-13 at 15.08.41

A Rumba több kubai páros tánc gyűjtőneve. A rumba szó már régóta ismeretes, jelentése “ünnep” vagy “tánc”. A táncban lírai mozdulatok keverednek erotikus elemekkel. Ami a zenét illeti, gazdag afrokubai ritmusok jellemzik. Két tánc fejlődött ki ezekből a ritmusokból: a XIX. században a Habanéra és a XX. században a Modern Rumba, melyek egymással szoros rokonságban vannak. A zenét vagy lassan játszották, mint később az Európában népszerű Rumba-Bolerót, vagy gyorsabb tempóban, mint a Rumba-Guarachat-t és a “Kubai Rumbát”. A tánc New Yorkon keresztül került át Európába 1930-ban. A két “rumbaháborúban” (1956-58 és 1961-63) a Rumba-technika szabványosításáról vitatkoztak. A “Cuban style a “Square Rumba”-val. A “rumbaháború” azzal fejeződött be, hogy egy nemzetközi bizottság eldöntötte, hogy a Rumbát két különböző alaplépésre lehet felépíteni. A táncot az erotikus játék, az izzó szerelmi versengés jellemzi. Sok figurában a nőies csábítóművészet is megmutatkozik. Ennek fontos kifejezőeszközei a csípőmozgások. A nemek párbeszédében a nő ingadozik az odaadás és az elutasítás között, a férfi a vonzódás és a függetlenség között. A XIX. századi leírásokban szenvedélyes, csábító táncként említik, melyben a nő arra törekszik, hogy a férfit kihívó csípőmozgásával elcsábítsa. Az esztétikus, szép tánc érdekében különböző jazz-elemeket is átvettek a Rumbába. Zenéje: lágy, kellemes, lassú, szinkópált, visszafogott, tartózkodó. A klasszikus tánczenén kívül néhány pop-zenére is lehet Rumba lépéseket táncolni. Üteme: 4/4-es Tempó: 24-32 ütem/perc

Mambo(1)

A Mambo kezdetben egy afrokubai zene elnevezése volt. A szó a vallási fogalomkörből származott és szent cselekedetet jelentett, azonban több nép gyülekezés és társalgás jelentésben is ismerte. A dobokat régen szent eszközöknek tekintették és úgy gondolták, hogy a mambo zene közben ezek a szent eszközök beszélgetnek egymással és az istenekkel. Ezt a poliritmikus szórakozást – azaz, hogy mindegyik zenész a saját ritmusát játszotta különböző hangfekvésben – nevezték Mambonak. A modern Mamboban is megtalálható a különböző ritmusok kapcsolata és átfedése. Az első Mambo ritmust a Kubában született Anselmo Sacasas fejlesztette ki. A II. világháborúban a kubai zenészek USA-ba való bevándorlásával az észak-amerikai Jazz összefonódott a kubai ritmusokkal. Mindenekelőtt az akkori swing hangsúlyozása – a 2. és 4. ütésen – nyűgözte le a kubai zenészeket, úgyhogy ezt a ritmust a Mambo zenéjébe is átvitték. 1987-ben – évtizedekig tartó elfeledettség után – egy filmhullám kapcsán tért vissza a Mambo a köztudatba, s elsősorban a fiatalság körében hódított. A “Dirty Dancing” című amerikai filmsiker nyomán, táncláz tört ki. A fiatalok leírhatatlan lelkesedéssel és óriási szenvedéllyel kísérelték meg érvényre juttatni a Dirty-Dancing-Look-ban a Mambo erotikus stílusát mind a táncparketten, és a divatban. A Mambo erotikus és túlfeszített, de temperamentumos és játékos is. A vérpezsdítő zene és tánc általában igen nagy tetszést arat a közönség körében is. Zenéje: gyors, sodró, áradó, heves és ritmikusan bonyolult a különböző ritmusok kereszteződése és összekapcsolása miatt, feszültséggel teli, szinkópált, a Sambához hasonló. Üteme: 4/4-es. Tempó: 36-52 ütem/perc

salsa

A Salsa a konfliktusokkal teli ’60-as években született. Ebben az időszakban rengeteg kubai és puerto ricói emigráns érkezett New Yorkba, ahol a társadalom kitaszított és kizsákmányolt rétegévé váltak, ám igyekeztek megőrizni hagyományaikat, kultúrájukat. Az ő közösségük alkotta “Spanish Harlem”-et, vagy ahogy ők nevezték, “El Barrio”-t. Dalaik a közösség sajátos küzdelmeiről, nyomoráról, problémáiról szóltak. A Beatles-mánia elhatalmasodásával és a popzene fellendülésével a karib zene egy időre háttérbe szorult, ám a ’60-as évek végére új hangzások és ötletek fejlődtek ki, melyet a latinók és más bevándorlók is átvettek, s ötvözték a kubai és fekete zenével, a rockzenével, valamint a karib és afrikai folklórral. További újítás volt, hogy olyan hangszereket (pl. elektromos keyboard) is felvettek, melyek eltértek a karib hagyományoktól, így a zene elvesztette eredeti tisztaságát, viszont lázadó, lüktető hangzást kapott. A Salsa egy különleges módon táncolt Mambo. A két tánc ritmusában, hangulatában, lépéseiben nagyon hasonlít egymásra. Eltérések leginkább a ritmus hangsúlyozásában mutatkoznak, s abban, hogy a Salsa figuráiban, lépéseiben jobban megtartotta az autentikusságot, mint a Mambo. Az autentikus Salsa zene spontán és bonyolult, tánca pikáns, vidám, tüzes és lendületes. Ritmusa lehet lassú vagy nagyon gyors, ami gyakran egy számon belül is változhat. Kialakulásának történetét tekintve két alapstílusát különböztetjük meg, a kubai és a puerto ricói stílust. Zenei örökségének eredete Kuba, de a világban való elterjesztése a puerto ricói latinok érdeme, akik mindmáig népszerű és globális tradícióként őrzik és terjesztik a Salsát. A latin kultúra térhódításával Amerika keleti parti táncmesterei egy tudatos és rendszerezett alaplépésrendszert alkottak, majd ezt követte az alapfigura- és tánctartásrendszer kidolgozása. Ebben az időben kezdte alkalmazni a puerto ricói stílus a vonalon való táncolás (dancing on the line) elvét, melynek eredményeként Amerikából világhódító útjára indult a latin tánckultúra. Az egységesítés nyomán megszületett egy latin alaptánc, melyből a ritmustól és az előadásmódtól függően lehetett Rumba, Boleró, Mambo vagy Cha-Cha-Cha. A hasonló alap napjaink ismert latin táncainál is megfigyelhető.

Jellemzője: játékosság, karral való forgatások oda-vissza, lépéskombinációk sokasága. Zene: gyors, sodró, áradó, heves, a különböző ritmusok keveredése miatt ritmikusan bonyolult, szinkópált, a Sambához hasonló. Ütem: 4/4. Tempó: 36-52 ütem/perc

cha-cha

A Cha-Cha-Cha a versenytáncok latin-amerikai ágát bővíti. A tánc az afrokubán zene fejlődésének legújabb jelenségei közé tartozik, és éppúgy mint a Mambo, először zenei forma volt.
Mesterségesen alkotott tánc, a Rumbának és a Mambonak egy változata. Viszonylag gyors, kis teret betöltő, rendkívül ötletdús és játékos hangvételű. Megalkotója Enrique Jorrin egy havannai zenész, aki 1953-ban fejlesztette ki a Cha-Cha-Cha-t. New York Cityben, a Broadway-n, a Palládiumot jelölik a Cha-Cha-Cha szülőhelyeként. A Cha-Cha-Cha szó a zene ritmikus részének tekinthető, – mint a triola – melyet a zenészek érthetően, világosan “kifejeznek” és a táncosok három kis lépéssel interpretálnak. A Chasse-k a Cha-Cha-Cha-ban azon három lépésnek egymásutániságából jönnek létre, melyeket az alapformában táncolunk. Ügyelünk arra, hogy a lépés nagysága nem lépheti túl a saját csípőszélességet. A Chasse-kat táncolhatjuk fordulással vagy anélkül, előre, hátra, oldalra vagy helyben. A magával ragadó kubai zene, illetve tánc először Észak-Amerikát hódította meg, ahol 1954-től a legkedveltebb divattánc lett. Ugyanakkor Európa is nyitott volt a latin-amerikai eredetű tánc és zene iránt, s hirtelen több országban is népszerű lett a Cha-Cha. Jellegzetessége, hogy majdnem minden alapfigurája átvihető a Rumbába is. Közben persze ügyelni kell arra is, hogy az átvitt figurák interpretálása mindig megfeleljen az adott tánc karakterének. A tánc alatt a párok szabadnak érzik magukat, jókedv és az egymástól való elragadtatás jellemzi őket. Magabiztosak, egy kicsit játszanak a partnerrel, de ugyanakkor a közönséggel is. A zene gyors, szemtelen, temperamentumos, kacér és szaggatott. Érdekessége, hogy rendkívül sok disco zenére lehet Cha-Cha-Cha-t táncolni. Ütem: 4/4-es. Tempó: 30-32 ütem/perc.

34eedaaf3f524145b987d1b64eab5540

A Paso Doble eredetét tekintve spanyol tánc, melyet a spanyol mars zenére táncolnak. A húszas években már ismerték és bikaviadal-pantomimnak nevezték. Mai formáját Franciaországban alkották meg, ahol eleinte főleg táncművészek táncolták, mielőtt show- és később versenytáncként a tánctanárok felfedezték volna. A Paso Doble bikaviadalt ábrázol, ahol a férfi a matador szerepét ölti magára, a nő pedig a piros kendőét. A férfi és a nő együtt mozog egy képzelt bika körül, miközben flamenco-elemeket és az arénabeli küzdelemre jellemző stilizált figurákat adnak elő. A tánc alapjául szolgál a “Paso Doble” (kettős lépés), a sarok és a féltalp hangsúlyos lehelyezése valamint a ritmikus haladó lépések. Egyik jellemző eleme az ún. Appel, amely egy energikusan, talpon, helyben táncolt lépés, a térdek enyhe süllyesztésével. Az Appel gyakori bevezető lépése a különböző figuráknak. A “Paso” táncos karakterét nagymértékben meghatározza a bikaviadal-motívum. A férfitől, mint matadortól elvárják a csaknem elbizakodott büszkeséget, a merész elszántságot és eleganciát, a nőtől az öntudatos távolságtartást, a nagyfokú hajlékonyságot és gyorsaságot – mindezt a férfinak átengedett vezető szerep következményeként. E tánchoz nagy figyelem, ünnepélyes méltóság, tűz és elfojtott önuralom szükséges. A lépéseket az egész izomzat megfeszítésével kell kivitelezni. Ezáltal lehet az e táncra jellemző rövid, gyors mozgásokat és a kontrollált pózokat létrehozni. A mindenkori súlyláb térde könnyedén hajlított. Zenéje: méltóságteljes, fennhéjázó, lendületes, energikus, kemény, marsszerű, világosan strukturált. A zene egy spanyol Flamenco-szerű mars, bevezetésből és két főrészből áll pontosan rögzített csúcspontokkal, melyekhez a koreográfia igazodik. Üteme: 2/4-es. Tempó: 60-62 ütem/perc

Forrás: Gertrude Krombholz – Astrid Leis-Haase: Társastáncok: az alapformáktól a versenytáncig